Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakmai közreműködésével elkészült a 3-as metró katasztrófavédelmi vészforgatókönyve - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A fideszes politikus a 30 évre titkosított dokumentum egyes részeit a szerdai Kormányinfón megosztotta a nyilvánossággal.

2011_metrotuz.jpg

Ennek értelmében:

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon metró operatív törzs alakul. A főtisztek 300%-os pótlékot kapnak érte.

Módosítják a metró Utazási Feltételeit. A jövőben mindenki csak a saját felelősségére használhatja a 3-as metrót, ezzel elejét veszik a politikai és polgári jogi felelősségnek, valamint a büntetőjogi felelősségre vonásnak.

A helyzet súlyosbodása esetén 24 órás tűzoltóügyeletet vezetnek be. Ez azt jelenti, hogy minden metrószerelvényen lesz tűzoltó, ahogy régen a színházakban az előadásokon ültek.

A veszély fokozódásával bevetik a katasztrófavédelmi mentőcsoportokat. Az önkéntesek a tűzoltóügyelet erősítéseként fel-alá metróznak majd. A jelenlétük növeli a szubjektív biztonságérzetet.

Kritikus esetben a metrót már csak a tűzoltók használhatják.

A dokumentum külön kiemeli, hogy a hivatásos tűzoltók a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján amúgy is évek óta egyenruhában, a szolgálati igazolvány felmutatásával térítésmentesen vehetik igénybe Budapest tömegközlekedési eszközeit. Most azonban már elvárásokat is támasztanak velük szemben az ingyenes utazásért cserébe.

Az igazság odaát van:
3-as metró: Tarlós István közlekedési káoszról beszélt

A bejegyzés trackback címe:

https://citromlovagok.blog.hu/api/trackback/id/tr3612048501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hörömpő cirkusz világszám 2016.12.15. 09:06:42

Amennyiben saját felelősségemre veszem igénybe a metrót, azt ingyen teszem, bérlet nélkül, igaz?

alien 2016.12.15. 09:50:06

mi az hogy saját felelősségre? veszélyes üzemnél ilyen nincs

Tehetséges ugandai buzi 2016.12.15. 09:55:14

@Hörömpő cirkusz világszám: Ott a pont! Megkérdeznék egy polgárjogban jártas jogászt, hogy megtehetik-e az utazási feltételek ilyen módon történő egyoldalú módosítását? Nincs-e ütközés más jogszabállyal, ami kizárja a felelősség áthárítását? Nincs-e a közlekedési vállalatnak kötelezően nyújtandó minimális felelőssége?

Mondok egy hasonló példát: a közlekedésben sem vehetek részt úgy, hogy a kocsimon nincs műszaki. Hiába mondom, hogy én a saját felelősségemre veszek részt a forgalomban úgy, hogy alig fog a fékem. Nem fogják engedni, mert hiába vállalom a felelősséget saját magamért, másokat sem veszélyeztethetek.

Na itt is valami hasonlót gondolok, hogy van-e joga áthárítani a közlekedési vállalatnak a felelősséget az utasokra? Nincs-e valami felelősség az üzembiztonságért? Gondolom nagyfeszültségű kábelt sem vezethetnek át az utastérben, ilyesmi. Vagy - ha a felelősség az utasé - akkor innentől kezdve szabad lesz surfingolni a metró tetején, vagy a két szerelvény közt az átjáró ajtók külső oldalára szerelt kapaszkodókon lógva? Hiszen ha az utasé a felelősség, akkor nyugodtan megteheti. Senki nem szólhat érte, ha saját életét, vagy testi épségét veszélyezteti, mert a felelősség már hivatalosan át van hárítva rá.

Különben is ezer kérdés merül fel, nagyon sárkányos a dolog. Honnan élne a dolog? A peronzár vonalának átlépésétől, onnan, ahol a jegykezelés van, avagy a hármas metró szerelvényre történő felszállástól? Ezt fontos lenne tudni, hogy honnan kezdve enyém a felelősség! Ugyanis vannak állomások, ahol több vonal találkozik. Deák tér, Kálvin tér. Ha bemegyek a Deák téri állomásra, egyáltalán nem biztos, hogy a hármas vonalára szállok fel.

Burgermeister 2016.12.15. 10:01:02

en mar evek ota nem metrozom mivel nem tartom biztonsagosnak es mindenkinek ezt tanacsolom.

Burgermeister 2016.12.15. 10:03:08

Vmelyik nap mar arrol is szo volt h a mozgolepcsok is eletveszelyes allapotban vannak, na az ha elkezd majd beszakadni, kaszabolni.....horror.

Mi0 2016.12.15. 10:21:16

Ámberek, az oldal tetején a nagy betűs alcímeket vagy miket olvassátok már el mielőtt írtok. Ott sem lett gyanús semmi, hogy "Kritikus esetben a metrót már csak a tűzoltók használhatják"?

Amúgy igen, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért nem korlátozható a felelősség. Veszélyes üzemért való felelőssége meg azokkal szemben van akik nem az utasai és nem kötöttek szerződést a BKK-val, pl. annyira elszaródik hogy kisiklik a végállomáson és letarolja az állomáson kívül állókat is.

vackor1 2016.12.15. 10:22:13

Opppppppsz.. :)))))

Tűzoltó álhírek.. :)))))

szekőcei 2016.12.15. 11:01:19

nem tűnt fel túl sok embernek, hogy ez egy "viccesen" kamu oldal?

2016.12.15. 11:40:54

Még nincs április elseje. Vagy komoly?

igazi hős 2016.12.15. 12:05:52

@vackor1: Igen, de nem mindenkinek esett le. Mondjuk annyira nem jó, ráadásul a Fideszből simán kinéznek bármilyen gazságot az emberek, ezért minimum két gyíkember kell egy ilyen posztba. Bár sokan akkor is el fogják hinni...

vackor1 2016.12.15. 13:50:33

@igazi hős: Elsőre én is csak a cikket olvastam el , de vállalom, hogy figyelmetlen voltam, bár elhinni akkor sem hittem. :))))